Az Utolsó Előtti Huszár történelmi dráma és természetfeletti horror keveréke, melyben a magyar népmesék, legendák és mitológia világa keveredik a Nagy Háború valós eseményeivel.


„Huszárok és boszorkányok csapnak össze az árnyak között, miközben a világot felperzseli a Nagy Háború…
Csillagszeműnek nem csak a túlsó világ borzalmaival, de saját démonaival is meg kell küzdenie!”
A történet egy paranormális ügyekkel foglalkozó titkos huszárszervezettel, a Fekete mentésekkel foglalkozik, köztük is főképp Csillagszeművel, aki egy különleges képességű és különösen forrófejű tagja a tizenkettesek, azaz a „boszorkányosok” csapatának.
Az alkotás során valós eseményeket és személyeket tanulmányoztunk – történész konzulensek segítségével – és klasszikus mondák, népmesék elemeit szőttük bele a saját mesénkbe. Mindez kapott egy modern fantasy hangulatot, egy csipetnyi folklórral és gótikus (néhol kozmikus) horrorral megbolondítva.

Az első hat rész folyamán bejárjuk majd a háború sújtotta Európa legsötétebb zugait, köztük több legendás helyszínt is, ahol valós történelmi személyekkel is találkozni fogunk. A történet elsősorban mégis a csapatról szól, arról a hat elit katonáról, akik a tizenkettesek szívét-lelkét és lángoló kardját alkotják és akik feladata, hogy kordában tartsák a folyamatosan jelenlévő természetfeletti fenyegetést!

Az első rész megjelent,
webshopunkban többféle kiadásban juthattok hozzá a képregényhez.